Húsmarha tenyésztés története hazánkban

Húsmarha tartás története Magyarországon

Húsmarha: Kétségtelen, hogy mai értelemben őseink is elsősorban húsmarhát tartottak. Vannak adatok, amelyek arra utalnak, hogy a bivalytej és a juhtej nagyobb szerepet játszott a fogyasztásban, mint a tehenek teje. Az ország adottságai nagyon megfeleltek a legeltetéshez, az Alföld hatalmas mocsaras legelői nagy gulyák tartását tették lehetővé, habár újabb adatok szerint a középkorban a családi kisebb állományok legeltetése is elterjedt volt. Kétségtelennek látszik viszont, hogy a tehenek nagy részét nem fejték, hanem mai értelemben húsmarhának tekinthető állatokat tenyésztettek.
A késő középkortól kezdve feljegyezték a nagyarányú nyugat felé irányuló exportot. Lábon hajtották a gulyákat egészen Nürnbergig, Velencéig. Adatok vannak arra, hogy amikor a magyar marha megérkezett egy-egy városba, nem volt szabad helyi marhahúst mérni, mert annyival jobbnak ítélték a tolünk származó marhahús minoségét. Ennek a célnak az érdekében alakult ki a magyarszürke szarvasmarha, amely jól bírta ezt a tartásmódot és lábon hajtva sok száz kilométer után is jó állapotban került a vágóhidakra. Az anyagulyák tartását pedig a hazai extenzív legelőkön jól meg lehetett oldani. Sok történelmi családunk köszönhette meggazdagodását a tőzsérkedésnek (marhakereskedelem).

Húsmarha tenyésztésünk változásai

Húsmarha tenyésztésünk nagy változását a városok kialakulása, a népesség növekedése és a legelők felszántása okozta, emellett egyéb szempontok (marhavész, vámpolitika) is lehetetlenné tették a korábbi marhakivitelt. Egyre nagyobb szükség volt a városok ellátásában a tejre is, amiben az addigi húsmarha nem jeleskedett eléggé. Ebben az időben már nem beszélünk egyhasznú húsmarhatenyésztésrol, mert kiderült, hogy az addig lábon hajtott magyar szürke szarvasmarha nagyon jól megfelel az igás hasznosítás céljainak, emellett pedig bekövetkezett a fajtaváltás, a magyartarka tartás lett országosan uralkodóvá. Tulajdonképpen ekkor is folyt a fejés nélküli marhatenyésztés, azonban elsődleges célja az igázásra alkalmas tinó előállítása volt.

Amikor a gépesítés fölöslegessé tette az ökröt, a magyar szürke fajta csak mint géntartalék kapott már szerepet és mindössze három gazdaságban tenyésztették. Azt lehet mondani, hogy ekkor (a második világháború után) teljes mértékben a vegyes hasznosítás lett uralkodóvá hazánkban és a húsmarha tenyésztés teljesen feledésbe merült, mert az a néhány magyar gulya csak érdekességnek, kuriózumnak számított és gazdasági szempontból nem számolt ezekkel az állatokkal senki.
A húsmarha tenyésztés tulajdonképpen a hetvenes években külföldi példák ihletése nyomán indult el ismét két irányban.

Harsányi Lehel nyugat-európai tapasztalatok nyomán először néhány tehénnel, majd termelési rendszer (HSZV, azután TAURINA) keretében kezdte el a húsmarha tenyésztést, elsősorban a megfelelő adottságokkal rendelkezo termelőszövetkezetekben. Ez a rendszer nagy hangsúlyt helyezett a gyepgazdálkodásra és több szempontból intenzív technológiát dolgozott ki. Ennek keretében:

- eleinte öntözött legelőket is hasznosított, később ez túl drágának bizonyult, de a műtrágyázás általános volt,
- villanypásztort és fIx karámot alkalmazott,
- a magyar tarka fajtát használta és nemesítette elsoősorban (Dália magyar húsmarha ),
- bevezette a mesterséges termékenyítést a húsmarha tartásban,
- télen istállóban tartotta a teheneket,
- a borjakat abrakolta.
Végeredményben ez a rendszer 70-80000 tehenet integrált a hatékony szervezőmunka és némi állami támogatás eredményeképpen. Mindezen belül sok helyi technológiai változat alakult ki.

A húsmarha tenyésztés és tartás rendszere

Az állami gazdaságok (Izinger Pál, Fülessy Emil kezdeményezésére) amerikai, extenzív húsmarhatartási példák alapján kezdték meg a húsmarhatenyésztés meghonosítását. Ennek a rendszernek a jellemzői a következők voltak:

- nagy kiterjedésű extenzív legelőket hasznosítottak,
- fix karámmal nagy szakaszokat kerítettek be,
- alapfajtájuk a hereford volt, majd a jobb értékesítés végett magyar tarkával is kereszteztek,
- természetes fedeztetés volt a pároztatási módszer, az istálló nélküli teleltetés általános volt,
- a költségszintet igyekeztek a legalacsonyabban tartani.

Ugyancsak extenzív technológiával, de önálló genetikai elgondolással alapította meg húsmarhatenyészetét a Pankotai Állami Gazdaság (igazgatója Gerébi József volt). Eloször háromvonalas keresztezés kezdodött az anyai vonalban parthenaise és red lincoln, befejezo fajtaként pedig maine anjou bikák használatával. Végül fajtaátalakító keresztezésseI a magyar tarka alapanyag és az előbb említettek felhasználásával red lincoln jellegu állományt alakítottak ki, amely a gazdaság környzetében is terjedni kezdett (csongrádi vörös). Nagy kár, hogy ez a fajta nem tudott meggyökeresedni. Az állami gazdaságok a csúcson mintegy 15 000 hústehenet tartottak. A húsmarhatenyésztés széles génbázisának megteremtése szempontjából fontos lépésnek kell tekinteni a charolais és limousin fajták importját. Az első charolais teheneket a Uhi, majd a Szikszói Allami Gazdaság hozta be (a kisszámú aTÁF import után), Békési Gyula igazgató kezdeményezésére. A limousint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszékének irányításával (Magyari András professzor) több gazdaság kezdte tenyészteni (Hajdúszoboszlói AG, a zirci, szurdokpüspöki, gyúrói termelőszövetkezetek és még több más gazdaság). Később került sor a blonde d Aquitaine, a fehér-kék belga, a fekete és vörös angus, valamint a Shaver féle hibrid importjára. Az elso angol hereford állományt az Ongai Állami Gazdaság hozta Magyarországra (Szemzo János). A szikszói gazdaság mellett nevezetes hereford tenyésztő gazdaságok voltak a hortobágyi, izsáki, kiskunhalasi, mezőfalvi, nagybereki és szeghalmi állami gazdaságok is. Ezeknek az import teheneknek és bikáknak az utódai képezik ma is a rendelkezésünkre álló fajtaválasztékot Magyarországon.

Emellett a magyar szürke szarvasmarhát tartó gazdaságokban a nagy kiterjedésű ősgyepeken (Hortobágy, Bugac) folyt a magyar szürke marha tenyésztése. Ennek a tartástechnológiája az ősi hagyományokon alapult, a hatvanas-hetvenes években még éltek olyan gulyások, akik értettek ehhez a mesterséghez. A néhány száz tehénnek azonban országos jelentősége akkor még nem volt.
Az országos hústehén létszám megközelítette a kilencvenezret. A nyolcvanas években azonban nagy hanyatlás következett be, elsősorban gazdasági okokból. Az export gondjai, az európai általános túltermelés kedvezőtlen hatása miatt az egyhasznú húsmarha létszáma rohamosan csökkenni kezdett.

Amíg az 1972-es kormányprogram tejtermelési része sikeresen valósult meg, addig a tervezett néhány százezer húsmarha létszámot sohasem sikerült elérni. A helyzet tovább romlott az általános szarvasmarhatenyésztési válság hatásai alatt a kilencvenes években, úgy, hogy 1997-ben a magyarországi hústehenek száma nem haladja meg a húszezret. A nagy csökkenés okai közül a legfontosabb a piaci helyzet romlása és a húsmarhát tartó nagyüzemek szétesése volt.
Az ágazat jövője immár az európai versenyben a sokkal kedvezőbb klimatikus viszonyok között élő országok tenyésztőinek konkurenciájával szemben attól függ, hogy milyen szoros technológiával tudunk olcsón sok borjút eloállítani és azokat jó minőségben, lehetőleg feldolgozva, jó áron eladni.

(forrás:Szabó Ferenc:Húsmarhatenyésztés)